A WhatsApp adatvédelmi nyilatkozata az Apple App Store-ban

Az Apple nemrégiben kötelezővé tette, hogy az App Store-on keresztül közzétett minden alkalmazás esetében jelezni kell, hogy a felhasználók adatai milyen formában kerülnek felhasználásra. Támogatjuk az átláthatóságot, ezért is tettük lehetővé a felhasználók számára, hogy letölthessék a fiókjukhoz kapcsolódó adatokat. A WhatsApp fejlesztésekor nagyon sok energiát fektetünk abba, hogy a felhasználók személyes adatait megóvjuk, és hogy ezzel minden beszélgetés indításakor tisztában legyenek.
2016-ban végpontok közötti titkosítást építettünk az alkalmazásba, azaz minden hívás, üzenet, fénykép, videó és hangüzenet, amelyet barátaidnak vagy családtagjaidnak küldesz, kizárólag a címzettel kerül megosztásra, senki más, még a WhatsApp sem tudja elolvasni azokat. A végpontok közötti titkosítás révén az üzenetek a kézbesítést követően a szervereinken nem kerülnek eltárolásra, és a normál szolgáltatásmenetünk során azt sem tároljuk el, hogy kiknek küldtél üzenetet.
Azonban bizonyos adatokat be kell gyűjtenünk, hogy megbízható, globális kommunikációs szolgáltatást nyúthassunk. Az adatvédelmi szabályzatnak megfelelően csak a legszükségesebb adatokat gyűjtjük be. Emellett minden szükséges intézkedést megteszünk, hogy korlátozzuk az ezekhez az adatokhoz történő hozzáférést. Például, ha engedélyezed a névjegylistádhoz történő hozzáférést a küldött üzenetek kézbesítésének elősegítésére, a névjegylistádat senkivel, még a Facebookkal sem osztjuk meg. A Súgóban, az Adatvédelmi szabályzatban és a Szolgáltatási feltételekben további információkat találsz a témával kapcsolatban.
Lentebb látható a WhatsApp Apple App Store-ban megjelenő adatvédelmi nyilatkozata, valamint további információk azon adatok felhasználásával kapcsolatban, amelyekre nem terjed ki a végpontok közötti titkosítás. Fontos kiemelni, hogy a lentebbi pontok egy része olyan opcionális funkciókra vonatkozik, amelyeket a felhasználók szabad elhatározásukból használnak. Nem minden pont esetében gyűjtünk automatikusan adatokat. A legtöbb opcionális funkció, mint például a vásárlás és a fizetés a WhatsApp egyedi funkciója, más üzenetküldési szolgáltatónál ezek nem találhatók meg végpontok közötti titkosítással.
  • Kapcsolattartási adatok: Amikor regisztrálsz a WhatsApp szolgáltatásra, begyűjtjük a telefonszámod, és felhasználjuk, hogy üzeneteket továbbíthassunk a készülékedre. Ha kétlépéses hitelesítést szeretnél alkalmazni, dönthetsz úgy, hogy az e-mail-címed is megosztod a WhatsApp-pal, de ez nem kötelező. Dönthetsz úgy is, hogy e-mailen keresztül kérsz segítséget a WhatsApp ügyfélszolgálatától.
  • Azonosítók: WhatsApp-felhasználói azonosítód a telefonszámod, és azt az IP-címet is elraktározzuk, amelyen keresztül a telefonod csatlakozik a WhatsApphoz.
  • Hozzávetőleges tartózkodási hely: Habár a pontos tartózkodási helyedet sohasem látjuk, a telefonszámodon keresztül tudjuk az IP-címed, és hogy melyik országból jelentkezel be.
  • Névjegyek: Hogy egyszerűbben tudj üzenetet küldeni barátaidnak és családtagjaidnak, a WhatsAppra történő regisztráláskor hozzáférést kérünk a névjegylistádhoz, hogy lássuk, mely telefonszámok vannak hitelesítve a rendszerünkben. Ha engedélyezed, az alkalmazás megjeleníti a címjegyzékben kiválasztott neveket, mi pedig semmilyen adatot nem osztunk meg a Facebookkal. Bővebb információkat itt találsz.
  • Adathasználat: Egy megbízható globális szolgáltatás működtetéséhez tudnunk kell, hogy mely funkciók a népszerűek, ezért ezt úgy teszteljük, hogy a felhasználókat ne lehessen beazonosítani. A visszaélések megakadályozása érdekében lépéseket eszközölünk a tömeges vagy automatikus üzenetküldést végző fiókokkal szemben. Ez különösen fontos választások során, amikor bizonyos csoportok nagy mennyiségű üzenetet próbálnak meg küldeni. Marketingkampányokat is szponzorálunk, többek között az Apple hirdetési hálózatán is, hogy azokat az embereket is elérhessük, akik jelenleg nem használják a WhatsAppot. Az alkalmazáson belül tájékoztatjuk a felhasználókat az új termékekről, funkciókról és frissítésekről, valamint oktatóanyagokat is biztosítunk.
  • Diagnosztikai adatok: Ha a WhatsApp használata során problémát tapasztalsz, akkor a rendszer egy összeomlási naplót küld számunkra, hogy kijavíthassuk a hibákat és javíthassunk a szolgáltatásunk minőségén.
További opciók, amelyeket biztosítunk:
  • Pénzügyi adatok: Azon országokban, ahol WhatsAppon keresztül pénz küldhető, a tranzakció lebonyolításához meg kell adnod a bankkártya- vagy a bankszámlaadataidat.
  • Vásárlások: Ha úgy döntesz, hogy a WhatsAppon keresztül Facebook-boltokat használsz, akkor megismerhetjük vásárlási szokásaidat, például, hogy milyen termékeket tekintesz meg és miket vásárolsz, és ezeket az adatokat megosztjuk a Facebookkal, mivel a Boltok egy Facebook-termék. Ez azt jelenti, hogy a Boltok funkcióban megnézett és megvásárolt termékek befolyásolhatják, hogy mit fogsz látni a Boltok szolgáltatásban és más Facebook-termékekben. A WhatsAppon a Facebook-boltok használata előtt erről tájékoztatunk, és a hozzájárulásodat kérjük.
  • Felhasználói tartalom: Megkapjuk „névjegyadataidat”, valamint a profilképedet, csoportneveidet, csoportprofilképeidet és a csoportleírásaidat is. Ezekre az adatokra támaszkodva akadályozzuk meg a visszaéléseket, beleértve az olyan fiókok letiltását is, amelyek gyermekek kizsákmányolásával kapcsolatos képeket osztanak meg. Ezenfelül, ha jelentesz egy esetet az WhatsAppnak, megkapjuk azt is, amivel kapcsolatban bejelentést tettél.
Ez segítséget jelentett?
Igen
Nem.